Az érem két oldala „A komfortzónánkból való kilépés új lehetőséget kínál számunkra”

A pandémia nyújtotta nehézségek nem adhatnak okot a célok meghiúsulásában sem a szabadidő, sem pedig a hivatásos sport területén. Álljunk optimistán ehhez az időszakhoz és merjünk kilépni a megszokottból!
A pandémia lecseng, de vajon mit hagy maga után a sport világában?
A téma nem egyszerű, hiszen semmit nem tudunk biztosra. Talán csak egy valamit: a szemléletmód átalakul és megváltozik. Sokan átértékelik az életüket az egészségükre koncentrálva és elkezdenek sportolni. A társadalom egy bizonyos része a karantén, home-office, és online tanulás következtében elkényelmesedett és mozgáshiánytól szenved. A mozgásra való ösztönzés nem könnyű feladat. Gondoljunk csak bele, sokszor önmagunkat is nehéz mozgásra bírni, nem hogy a környezetünket.
A pandémia utáni helyzetről két fiatal sportorientált, ugyanakkor teljesen más közegben tevékenykedő személlyel készítettem interjút.
Szabó Frigyes a magyar cselgáncs olimpiai válogatott kerettagja, aki jelenleg is küzd a tokiói kijutásért, és Kozma Dániel, aki testnevelőtanárként, és az FC Hatvan erőnléti edzőjeként és utánpótlás labdarugó edzőjeként tevékenykedik. Mindkét sportember számára nehéz ez az időszak, ugyanakkor pozitívan, felemelt fejjel haladnak a kitűzött cél felé.
Szabó Frigyes Kozma Dániel
Milyen nehézségekkel kell szembenézniük jelenleg?
Ahogy a hivatásos sportolók számára, úgy Frici számára is nagyon nehéz ez az időszak, ugyanis a tavaly elhalasztott olimpia számára kedvezőtlenül hatott, hisz akkor kvalifikációs helyen szerepelt. Azóta jónéhány sérülés és a vírus is nehezíti életét, nembeszélve a súlyfogyasztási nehézségekről. A cselgáncsversenyző folyamatos tesztelésnek van kitéve akárcsak a többi versenytársa, nemcsak a versenyek, de az edzőtáborok, edzések végett is. Jelenleg számára a fogyasztás az egyik legnehezebb feladat. A judo súlycsoportos sport, ahol egy-egy versenyre a sportolók akár 10-15 kg-tól is meg kell szabaduljanak. A cselgáncsnál alkalmazott buborék rendszer azonban megnehezíti nem csak a felkészülést, de a fogyasztást is, hiszen csak megadott időpontokban hagyhatják el hotelszobájukat. Az edzéseken jóval kevesebb sportoló van, "mert valahogy mindig valaki karanténba kerül", ezért az edzőpartner állomány is szűkös és nehezíti a helyzetet. "Én is megfertőződtem, és ez nagyon megviselt engem" - mondta Frici. Nem csak fizikálisan, de lelkileg is megviselte a sportolót. Számára az volt a legnehezebb, hogy nem mozoghatott és nem mehetett ki a házból. "Minden rosszban keresem a jót"- mondja Frici. A nehézségek ellenére optimista maradt, és úgy gondolja minden okkal történik. A karanténos időben próbálta régi sérüléseit helyrehozni, és rehabilitálni őket gyógytornákkal és egyéb módszerekkel, hogy visszatérve ezek már ne okozzanak számára problémát. Fricinek még egy Grand Slam-en vagy egy Világbajnokságon szerzett helyezés nyújthat esélyt arra, hogy kvalifikálhassa magát az olimpiára.
Nem csak a hivatásos sport ütközött nehézségekbe. Kozi számára, ahogy egy sportember számára sem egyszerű a pandémia helyzete. Számos nehézség adódott a pandémia ideje alatt, viszont úgy gondolja, hogy ez mindenkire érvényes. "Inkább a pozitív dolgokra kell koncentrálni, és mindarra, ami előbbre visz, nem pedig az aktuális nehézségekre." Kozi mondhatni örök optimista, próbál mindent megtenni annak érdekében, hogy minél inkább segíteni tudjon környezetének a mozgás megkönnyítésében és az arra való motivációban egyaránt.
A sportolói réteg nehézségei
Frici és Kozi hasonló nézeten volt a sportfogyasztás kérdéskörében. Mindketten úgy látják, hogy az emberek nézete és gondolkodásmódja változik a vírust követően. "Sokan átértékelték most életüket és egészségüket" - mondta Kozi. Mindketten biztosak abban, hogy a sportfogyasztás megosztott marad a pandémia után. Vannak olyan emberek, akik igénylik a személyes megjelenést és támogatást, és vannak, akik a digitális világban találják meg helyüket. "Az élsport világában hiányzik a személyes visszacsatolás, így aki versenysportoló, biztos, hogy visszatér az edzőterembe" - mondja Frici.
Emberek ösztönzése a sportra
A sportra való ösztönzés kapcsán Frici a közösségi médiát hívná segítségül annak érdekében, hogy az embereket bevonzza az edzőterembe. Elmondása szerint a judo nem csak az esések elsajátítása, és az önvédelem miatt fontos, de a közösség és a judo mentális tanítása egyaránt kiemelt szerepet jelent ebben a sportban. "Aki elkezdi, az bele is szeret"- mondja az élsportoló.
Kozi ezt a kérdést globálisan közelítette meg. Szerinte fontos lenne, hogy ne csak azt mondja a média, hogy mennyien fertőződtek meg, vagy hogy hány embert oltottak be, hanem inkább a mozgásra és a betegségek megelőzésére hívják fel a figyelmet. "Az emberek megmozgatását mindenkinek a saját környezetébe kell, hogy elkezdje" - mondja - és így szép lassan lehet építkezni. Kozi a járvány kezdetével együtt - 2020 márciusa óta - üzemelteti Instagram oldalát, ahol segít követőinek a mozgás elkezdésében és motiválja őket. Saját edzéseit és a különböző labdakezelési technikákat oszt meg követőivel és buzdítja őket a mindennapos testmozgásra.
Meglátások/kilátások a pandémia után
Az biztos, hogy egészen más lesz minden. Az emberekben benne lesz a félelem és a távolságtartás. Frici szerint a fogyasztói réteg csak nagyon kis mértékben fog változni. Azok, akiknek eddig is fontos volt a mozgás, ők sportolni fognak ez után is és azok, akik megszokták, hogy munka után leülnek a fotelbe és tévéznek egyet, számukra valószínűleg nem lesz annyira fontos a mozgás. "Leginkább a fiatalok vannak kiéhezve a sportra, egészen 30 éves korig, hisz a számítógép elött ülnek egész nap" - mondja a sportoló. Kozi is hasonlóan vélekedik. Szerinte mindenki számára hiányzik a mindennapos aktív mozgás, de talán a gyerekek vannak most a leginkább megfosztva a mozgástól. Testnevelőtanárként sajnos látja, hogy a gyermekek nagyon keveset mozognak, és nem is igazán tudják mérni a testnevelő tanárok a gyerekek akitivitását sem. Nagyon nehéz helyzetben vannak, és segítenünk kell mindenkinek, hogy akár csak öt percre is, de mozogjanak.
Üzenet az olvasóknak
"Az embereket különböző módon érintette a vírus, mindenki máshogy élte meg és ezek után máshogy nyit a külvilág felé. A mai világban elengedhetetlen az önvédelem megtanulása, erre megfelelő a judo" - mondja Frici. A sportoló szerint ez nem csak a sport elsajátítását jelenti, de a stresszes mindennapok levezetésére is tökéletes, valamint életre szóló barátságok alakulnak ki. "A versenyszerű sport azért fontos számomra, mert mindig újabb és újabb célokat kitűzve feszegethetem saját határaimat." Frici arra bíztat mindenkit, hogy merjünk kilépni a megszokott életmódunkból, és ne féljünk a változástól.
"A komfortzónánkból való kilépés új lehetőséget kínál számunkra. Bíztatok arra mindenkit, hogy a számára megfelelő sportszakemberrel együtt sportoljon, mozogjon, és találja meg a számára leginkább megfelelő, és szórakoztató mozgásformát." - mondta Kozi. Az edző továbbra is folytatja kezdeményezését az Instagrammon (trainer_kozi), miszerint megpróbál saját edzéseinek megosztásával és edzésprogramok kidolgozásával támogatni mindenkit, aki mozgásra vágyik.

Bogi